Főoldal Fogyasztás Sötétzöld Őrszem Nyomkereső Zöldtech Fotóriport Kapcsolat
Programajánló
•   2016. január 13 - Ember és Természet Kollégium    tovább >>
•   2016. január 9-10 - Túlélő túra az Úz völgyébe    tovább >>
•   2015. december 4. - „Magyarok a világ nyolcezresein” - rendhagyó földrajzóra    tovább >>
•   2015. november 30. - Best 100 - nemzetközi fotópályázat    tovább >>
•   2015. október 17. - Járjuk be Erdővidéket! – honismereti túrasorozat (67.) Dénes István emléktúra 2015    tovább >>
•   2015. október 24. - Fogolyán Kristóf Teljesítménytúra    tovább >>
•   2015. október 14. - Az atomenergia – áldás vagy átok? - előadás    tovább >>
•   2015. október 8 - Egy rendhagyó nászút kerékpárral a világ körül-élménybeszámoló    tovább >>
•   2015. október 10 - VIII. Káposztavágás-vásár Szépvízen    tovább >>
•   2015. október 2-4. Egyeskő 60 teljesítménytúra    tovább >>

Még több>>  

Hírlevél
  Zöld szerda
     • Zöld szerda
  Csípős túró
     • Csípős túró
  Ajánló
     • Zöldportál - videó
     • Filmajánló
     • Könyvajánló
  Környezeti nevelés
     • Nevelés
     • Hangyasuli
  Természetvédelem
     • Védett területek
     • Biodiverzitás
  Pályázatok/Képzések
     • Engedélyeztetés
     • Képzés
     • Környezetvédelmi pályázatok
Hulladék átvevőhelyek >>
Szavazz
Te mit teszel azért, hogy óvd a környezetet?








Szavazás állása
 

 

Orbán Balázs díj előszőr

Hargita, Kovászna és Maros Megye Tanácsa első ízben adományozta az Orbán Balázs-díjat azoknak a személyiségeknek, akik a Székelyföld fejlődéséért, a szülőföldön való megmaradásért és a közösségi értékek megőrzéséért tevékenykedtek.

Szerző: Zöldportál info


 

 

A díjátadás ünnepélyes eseményét a marosvásárhelyi Kultúrpalotában szervezték meg június 8-án. Hargita megye díjazottja Kovács Piroska nyugalmazott pedagógus, a székelykapuk felújításának kezdeményezője és lelkes szorgalmazója. Kovászna megye Váncsa György önkéntes tűzoltóparancsnoknak, Maros megye pedig Simon Juditnak, a HIFA Egyesület vezetőjének ítélte oda az Orbán Balázs-díjat.

 

 

 

Kovács Piroska laudációja

 

Az emlékek szerint 1972-ben történt, hogy az akkor negyven éves Kovács Piroska, magyar irodalom szakos tanárnő, a máréfalvi iskola igazgatónője megmentette az elégetéstől, elrothadástól a szeme láttára kidöntött székely kapu darabjait. Új időknek megmutatkozása volt ez: egyre több kaputulajdonos gondolta akkor, hogy nem felújítani, hanem kicserélni kell az apjától, nagyapjától örökölt, faragott, egykor festett, de akkora már igencsak megkopott székely kaput. Kovács Piroska megrendülve szemlélte ezeket az idő-jeleket. Hosszú távú feladatra készült fel, munkához látott. Elkészítette az első mintarajzokat, kapufaragó mesterekkel, a kapuk tulajdonosaival beszélgetett. Statisztikát állított össze a kapukról. Először a kapuk tárgyi mivolta, formái, artisztikuma érdekelte. Rájött azonban, hogy kapu és állítója, kapu és társadalom, kapu és történelem egy egységben tekintve adhat választ felmerülő kérdéseire. A népművészeti adatok mellé a történelmi, társadalmi dimenziót jellemző információkat gyűjtött, ezeket rendezve alakult ki végül is egy könyv, a máréfalvi székely kaput bemutató kapu-szociográfia.

Az új - a régit maga alá gyűrő, identitásokat átépítő - idő ellen szállt harcba attól kezdve, majd 1989 után, már nyugdíjasként, újult erővel és az új lehetőségeket használva Kovács Piroska. Negyven év múltán, íme, ünnepélyesen, ünnepelve ki lehet jelenteni: az idő nem uralta, hanem egyre inkább szolgálta őt.

Kovács Piroska sikerre vitte vállalt feladatait.

Előbb a máréfalvi, majd az udvarhelyszéki székelykapukat dokumentálását végezte el, ma is keresett könyve, a Székelykapuk Máréfáván 2000-ben jelent meg.

 

A könyv egy szélesebb koncepcióba illeszkedett, hiszen már működött Máréfalván a Kovács Piroska által animált Kőlik Hagyományőrző Egyesület, már rendszeresen megtartották a Székelykapuk napját, és már körvonalazódott a székelykapuk rehabilitációja. Közösségszervező, értékmentő, értékteremtő, és amire ő talán a leginkább örvend: a kaputulajdonosok gondolkodásmódját megváltoztató munka bontakozott ki Kovács Piroska vezetése alatt. Ma már Máréfalván mindenki büszke a régi vagy újabban állított kapujára.

A székely kapu pedig egy család tulajdonából, portát őrző tárgyi valóságából a falu, a régió identitását felmutató, más – városi, külföldi – környezetben is megmutatható, regionális és etnikus, meg nemzeti szimbólummá – büszkeségünk tárgyává, örökségünkké vált. Örökség csak az emlékezéssel, emlékezésben, azaz a múlttal való egyféle szakítás, a múlt átrendezése nyomán születhet. Az átrendezés során a létező tárgyak, szellemi termékek értéke, a hozzájuk fűződő kapcsolat megváltozik. Az örökhagyó és örökös arra kényszerül, hogy az örökséghez viszonyulva saját identitására kérdezzen rá.

Kik voltunk, kik leszünk?

A válasz keresésében, a válasz megadásában az időt álló tárgyak, de még inkább a változó időben erőt és biztonságot adó szimbólumok segíthetnek nekünk. Mindezek azonban nem létezhetnének, ha nem lennének olyan emberek, akik a helyükön vannak, és akik a változások ellenében stabillá, értékek központjává, mintaadóvá formálják ezt a Helyet – a szülőfalujukat.

Az idő nem uralta, hanem egyre inkább szolgálta Kovács Piroskát.

Kívánjuk neki, hogy elképzelt, elkezdett munkáit véghez vigye, befejezze.

És kívánjuk, hogy a máréfalviak, a székelyföldiek tisztában legyenek azzal, hogy Kovács Piroskának köszönhetően kik voltak, kik lesznek.

 

 

 

Simon Judit laudációja

 

Akinek a laudációját olvasom nagyon erős ember, mind amellett, hogy élete egy kerekes székhez kötött. Ez az ember megmutatta, hogy számára nincs akadály, hogy az emberség nem függ össze a mozgásképességgel, sem a gazdagsággal, sem a hiper-szuper autókkal, sem a kacsalábon forgó palotákkal.

Ő az az ember aki nagyot mert álmodni és konok kitartó munkával álmait meg is valósitotta. Álmai mindig a közösséget, annak életét, munkáját célozzák meg és sosem magára gondol egyes szám, első személyben, hanem a közösségére.

Habár a sors a kerekes székhez kötötte, családja segitségével mégis nagy dolgokat valósitott meg. Példakép mindenki számára, az az ember aki az önkéntességet mint önzetlen munkát ismeri és egész életét, kultúráját megalapozta önképzéssel, nyelveket tanult azért, hogy értékeket teremtsen.

SIMON JUDIT a HIFA-Románia Egyesület egyik alapítója és egyben az egyesület lelke is. 2000 óta fáradhatatlan és rendíthetetlen kitartással tesz annak érdekében, hogy az egyesület célkitűzését megvalósíthassa: az emberi méltóság kibontakoztatása és megőrzése minden embertársa számára, különösen a sérült és krónikusan beteg felnőtt személyek, valamint a kedvezőtlen környezetben levő gyerekek és fiatalok számára. Ez a célkítűzés híven tükrözi az egyesület nevének értelmét is „Hilfe für Alle” – „Segítség Mindenkinek”.

 

Simon Judit szervezőképességének köszönhető, hogy egy kezdetben kis és zárt csoport immár szerteágazó tevényeséggel és számos segítő önkéntest megmozgató szervezetté nőtte ki magát, mely szociális, kulturális, oktatási programjai által képes hatékonyan hozzájárulni a hozzá fordulók társadalomba való integrálásához, valamint önnállóságra nevelni, fejleszteni a sérült személyeket.

 

Mindezek érdekében Judit megszerezte családja, barátai, az egyház és a helyhatóságok képviselőinek támogatását és tiszteletét. Nap mint nap megvívta és megvívja harcát önmaga és a környezete fogyatékosságaival és lépésről lépésre megvalósította álmait: Fraternitas tábort sérülteknek, lap és könyvkiadást, képzéseket, szakmai értekezleteket és nem utolsó sorban a HIFA-Parkot.

 

Ez utóbbi elérhetetlen álomnak tűnt és immár lett telek amelyre épüljön, van tervrajz és egész biztosan lesz hamarosan épület is ahol a sérült személyek önálló és méltóságteljes életet élhetnek.

Judit fiatalon mert álmodni és megtanított egy egész közösséget arra hogyan valósíthatók meg az álmok, eleinte kizárólag önkéntes munkával, később kissebb nagyobb támogatásokkal és még több önkéntes munkával.

Személye követendő példa a közösség minden tagja számára ezért idén a sok áldozatkész önkéntes közül Maros megye őt tűnteti ki az Orbán Balázs Díjjal.

 

 

 

Laudáció az önkéntes tűzoltó mozgalmat megtestesítő Váncsa György kőröspataki tűzoltó-parancsnoknak

 

Székelyföldön az önkéntes munka hosszú évszázadok óta a társadalmi élet velejárója. Leginkább a kalákát szoktuk emlegetni. Az önkéntesség egyik sajátos - Székelyföld majdminden településén létrehozott - mozgalma az önkéntes tűzoltó alakulatok léte.

Szervezett formában, Háromszéken már a 19. század második felében elismert volt.

Hasonlóan a Monarchia többi vármegyéjéhez, az 1880-as, 1890-es években Háromszék minden községében létrejöttek az önkéntes vagy köteles alakulatok. Ebben a munkában a tagok kivétel nélkül önkéntességi alapon vettek részt.

Váncsa György (Gyuri bácsi, ahogy Kőröspatakon szólítják) 1942-ben, 17 évesen lépett be a helyi tűzoltók közé és közel hetven éve szolgálja a falu érdekét, önkéntesként. Tűzoltó egyenruháját ma is szívesen veszi fel. Talán a falu lakossága is így ismeri a legjobban.

Az évek során számtalan tűzoltásban vett részt. A legemlékezetesebb mégis egy 1947-es eset volt, amikor a faluban több csűr kigyulladt, és amelynek oltásában fiatal levente-katonaként vett részt.

A tűzoltással járó teendők mellett Váncsa György kivette a részét az évről-évre megszervezett „maszkázásból” (farsangi mulatság) és tűzoltó bálokból is, hisz ezek jövedelméből tudták fedezni a testület kisebb kiadásait.

Az önkéntes munkára a lelkiismerete késztette őt, hisz „benne van a vérükben” - vallja Váncsa György. A siker titka pedig a legalább heti kétszeri gyakorlat, mondja.

Gyuri bácsi büszke az általa vezetett csapat eredményeire. A legjobb eredményt 2010-ben érték el: a Temesváron megszervezett országos tűzoltó versenyen az általa vezetett kőröspataki csapat a harmadik helyet szerezte meg.

Takaros tűzoltó szertáruk is Gyuri bácsi gondoskodását jelzi. Itt őrzik azt a két öreg szivattyút, amivel évtizedeken keresztül oltották a tüzet, amíg motoros pompát tudtak szerezni. Ma a ló vontatta négykerekű tűzoltó kocsit évente egyszer használják, amikor szeptember 13-án (a tűzoltók napján) Sepsiszentgyörgyre vonulnak be vele.

 

Székely társadalmunk számára Váncsa György tűzoltó-parancsnoknál jobb példát talán senki nem tudna mutatni, hogy mit jelent önzetlenül, egy életen át szolgálni a közösséget.

Az Orbán Balázs-díj odaítélésével, Váncsa Györgyön keresztül szeretnénk üzenni minden önkéntes tűzoltónak, akik - időnként életüket is kockáztatva - a közösség érdekében dolgoznak.

Isten éltesse Gyuri bácsit, aki júliusban tölti életének 83. évét.

Tevékenysége legyen példamutató a fiatal tűzoltók számára.

 

 

 

Hozzászólok:


Név:
E-mail:
Hozzaszólás:
Ellenőrző kód:  

 
 
 
Keresés:

 

 

HIRDETÉS










 
A ZöldportálrólA csapatKapcsolatJogi nyilatkozat                                     Copyright © 2018 Zöld SzékelyFöld Egyesület és DirectWEB. Minden jog fenntartva.